Teljesült egy Isteni álom!

2006 február 28-án a magyar, Kovács Béla vezette Nemzetközi Metafizikai Akadémia küldöttségének utolsó csoportja is "hazaérkezik" Prasanti Nilayamba. Ettől a naptól kezdve akár merre járunk, minden felé azt kérdezik tőlünk, hogy mikor lesz az interjú Babával...

Beküldte: Prema
Időpont: 2009.01.14. 12:37

2006 február 28-án a magyar,  Kovács Béla vezette küldöttség utolsó csoportja is "hazaérkezik" Prasanti Nilayamba. Ettől a naptól kezdve akár merre járunk, minden felé azt kérdezik tőlünk, hogy mikor lesz az interjú Babával. Egy évek óta hőn áhított Isteni találkozás lehetősége kavarog a levegőben. A Bhajan hallban Swami többször is figyelmében részesíti a narancsszínű kendőt viselő magyar tábort, mind a női mind a férfi oldalon rákérdezve: Honnan jöttetek? Hányan vagytok? Meddig maradtok? Tudjuk, hogy nincs titok Swami előtt, nagyon is jól tudja honnan jöttünk, mégis felteszi kérdéseit és megszólít bennünket, mindannyiszor óriási izgatottságot ébresztve bennünk. Szinte minden nemzet a magyarokért fohászkodik, bizonyságot téve az ashramban uralkodó testvériségről.

Elérkezik a várva várt pillanat. Kézzel tapintható az izgatottság a kistemplomban. A csillogó szemekből sugárzik a boldogság. Odakinn, a Bhajan hallban megzendül az első közös Om, a teremtés hangja, amely Swami közeledését jelzi. Már nem bírunk magunkkal, nehéz a fegyelmezett várakozás, beszélgetünk és sugdolózunk, próbáljuk megízlelni a ránk váró, életre szóló csodát és isteni élményt. Mindenki tűkön ül, és csak azt várja, hogy mikor lépi át végre Swami a kistemplom küszöbét gyönyörű csillogó narancsszínű ruhájában és mikor vethetünk végre egy bensőséges pillantást legdrágább Mesterünkre, mikor mosolyoghatunk Rá.

Swami székén begördül a kistemplomba. Mosolygó, szeretettől sugárzó tekintete és végtelen egyszerűsége, melegséggel tölt el mindannyiunkat. A terem közepére tolják a székét, velünk szemben helyezkedik el. Szeretetteljesen és boldog mosollyal kérdezget minket, mintha nem tudná a választ. Izgatottságunkat próbálja oldani azzal, hogy mindannyiunkhoz szól. Telugu? Telugu? Teszi fel tréfás fejcsóválással a kérdést. Bár tudja jól, hogy nem beszélünk telugu nyelven, mégis többször megismétli a kérdést. Végül angol nyelven, vidáman kezdődik meg a párbeszéd Isten és a magyar küldöttség között. Swami játékosan és szeretettel tanítgat minket. Elmagyarázza, hogyan gyakoroljuk a meditációt az érzékek kontrolálására, sőt meg is mutatja, hogy a szem milyen módon legyen félig nyitott, s hogyan figyeljük az orrunk hegyét. " Így kell ezt csinálni." - mondja végül huncut szemekkel.

A hangulat nagyon bensőséges és családias, a templomban egy önkéntes seva dhal sem tartózkodik, csupán Swami és mi. Legfiatalabb titkára jelen van de, szinte észrevétlenül visszahúzódik az egyik sarokba. "Mit szeretnétek?" - kérdezget tovább minket Swami. "Kértek vibutit?" Swami azon nyomban vibutit materializál, és átadja, hogy vigyük körbe és osszuk meg egymással. Más csodás meglepetéssel is kedveskedik néhányunknak. Immár második alkalommal ír le kört a kezével az interjú folyamán - és egy gyűrű bukkan elő Swami arcképével, amit Lacinak az ujjára húz. A következő kézmozdulattal Éva számára teremt egy csodálatos medált, melynek örök üzenete: "Hogy mindig láss". A negyedik kör-körös kézmozdulattal egy nyakláncot teremt. Az ékszert saját kezűleg akasztja Iván nyakába: "Tartsd Legbelül!" - javasolja Swami, és tenyerét a fiú szívére helyezi. Miután Swami véghezviszi csodáit, újabb tanításokkal fordul felénk az Atmáról, Istenről és a szeretetről: "Isten olyan, mint a levegő, mindenütt jelenlévő; átjár és éltet." Swami arra is tanítgat bennünket, hogy az egész világon, minden egyes ember a testvérünk: "Mindenki a testvéred. Mindenkit szeress testvéredként."

Kisvártatva újabb, gyönyörű csomagolású áldott étel, valamint Swamit ábrázoló naptár, kerül elő az isteni "tarisznyából" a következő felirattal: "A távolság önmagad és Isten között annyi, mint a távolság önmagadtól önmagadig". A felirat elgondolkodásra készet! Ha ezt a "rejtélyes" üzenetet kaptuk, akkor a kulcsot is meg fogjuk kapni hozzá még ma! Figyeljünk nagyon! "Boldogok vagytok?" - kérdezi mosolygó arccal. A csapat kórusban válaszol: IGEN! " Tudtok dalokat?" - folytatja tovább Mesterünk a párbeszédet. Az egymás mellett ülők összesúgnak, tanakodnak, míg végül a hátsó sorokból hallatszik fel a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdal első taktusa. Folyamatosan kapcsolódunk be az éneklésbe, így e dal is fokozatosan tölti be a szívünket és vele együtt a kistemplomot. A csoport minden tagja teljes szívből és odaadóan énekel, miközben Swami az ütemre ringatja a fejét, és kezével apró körkörös mozdulatokkal kíséri a dallamot. Swami mutatja, hogy énekeljünk még. "Hol a könyv?"- kérdezi. Egy - két szütyőből előkerül a dalszöveg. Swami bólogat, így mindannyian lelkesen énekeljük tovább a magyar bhajanokat - immár papírról. Swami az utolsó magyar dalt (Honfoglalás: Demjén - Koltay) különösen átszellemült arccal hallgatja végig. "Szép, nagyon jó a mondanivalója! Nagyon jó a mondanivalója!"

A fényképezőgép lassacskán egyre előrébb és előrébb csúszik! Ilyen huncutul próbálunk engedélyt kérni néhány fotó készítésére, természetesen csakis szívből. Swami látja és vár. Végül a hozzá legközelebb ülő testvérünknek, Bélának biccent, és lehetőséget kapunk a fotózásra. Átveszi az ajándékot, amit Marcsi óriási gondossággal és szeretettel őrizgetett eddig a pillanatig, és legalább ilyen alapossággal csomagolt is be. Úgy tűnik mostantól minden lehetséges, Béla, Marcsi és Laci mellett már az egész csoport körbeülheti szeretett Mesterünket. "Mindenki Jöhet!" - mondja Swami. "Ez itt a ti otthonotok is és mindig szívesen látlak benneteket, ide bármikor jöhettek." Swami megengedi, hogy felrúgjuk az összes szabályt. Egy pillanatig nem is értjük hogyan fordulhat elő egyáltalán ilyesmi. Férfiak és nők elvegyülve álljuk körbe és zsongjuk Őt körül. Szeretnénk minél jobban fizikai közelségbe kerülni, és isteni szeretetét megtapasztalni. Ő pedig engedi, kedveskedik nekünk. Ismét az ajándékra terelődik a figyelem. Meg is kérdezi: " Mi ez?" Hirtelen nem tudjuk mire válaszoljunk. Arra hogy mit ábrázol a festmény, vagy arra, hogy miért van sok rétegbe bebugyolálva. Swami szép lassacskán bontogatja ki az ajándékot, ami egy orgonát ábrázoló festmény, az anyák napján nyíló szeretet szimbólumaként. Swami újabb személyes kérdésekkel és isteni, külső és belső párbeszéddel ajándékoz meg bennünket, néhol egy-egy magyar szót is elejtve. Itt nincsenek akadályok, folyamatosan tanuljuk a leckéket és ráébredünk, hogy Isten által, és csakis Isten által, minden lehetséges. Keresi és magához hívja a betegeket. A szeretetteljes kérdések és jó tanácsok mellett "frissen" materializált vibutit kapnak, amely segíti a gyógyulásukat. Még mindig akad néhány kupac levelünk és Swami személyesen át is veszi őket. "Ja igen, a posta" - mondja ismét viccesen. Tér és idő egyszerűen megszűnik, pedig a kismutató egyszer már bizonyára körbejárt. Csak boldogság van Swami jelenlétében. Aki a közelében van, moccanni sem bír, hiszen a hazaérkezés érzése keríti hatalmába, megfeledkezve a külvilágról. Olyan érzés ez, mint amikor egy kiszakadt részecske visszatalál a nagy egészhez, és az erős vonzás folytán egységbe kovácsolódik. Így észre sem vesszük, hogy elszaladt az idő, és már másfél órája lehetünk Isten jelenlétében.

Swami kér bennünket, hogy üljünk vissza a helyünkre: "Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagytok." "Sokat voltam veletek!" - mondja. Miközben e szavakat intézte a csoporthoz, három férfiút Ivánt, Tibort és Bélát kiinti, hogy felsegíthessék székéből, és búcsúzóul kikísérhessék a kistemplom ajtajáig. "Mennem kell, de most mindenkit megáldok." E szavakkal lassan kicsúsztatta a kezét Iván testvérünk kezéből, felemelte a karját, és az egész magyar küldöttséget megáldotta.

"Később mindenkivel egyenként fogok beszélni." - mondta búcsúzóul.

"Milliók tudnak Swamiról, de nagyon-nagyon kevesen figyelnek oda valóban a szavaira, s még kevesebben gyakorolják, amit tanít. Ő maga mondta: "Milliók ismernek, milliók jönnek Hozzám, és hallgatnak Engem, de végül csak egy maroknyi emelkedik fel és szabadul meg közülük a születés és halál körforgásából." Miért van ez? Mert azokon a kérdéseken sohasem gondolkodunk el, amelyeket Swami tesz fel nekünk. Elvi szinten érdekel, de nem visszük át őket a gyakorlatba, nem alkalmazzuk mindennapi életünk során." (Az Istenség keresése 38. o.)

Az interjúnak vége...nem szívesen veszünk tudomást róla. Lassacskán megjelennek az önkéntes seva dhalok, s kedves terelgetésükre megkezdjük a kivonulást a templomból. Az arcokról a meghatottság és a boldog mosoly tükröződik vissza. Néhol könnyes tekintetek néznek egymásra, és vannak olyanok is, akik önfeledt csevegés közben beszélik meg az élményeket. Látni azonban kérdő tekinteteket és néma ajkakat is, akik talán pont azt fontolgatják, hogyan is értelmezzék Baba néhány mondatát, kérdését, vagy tanácsát. Mégis, a legnagyobb ajándékot és tanulságot Swami végtelen tisztaságával és egyszerűségével nyújtotta számunkra. Mindig valami rendkívüli, óriási és felfoghatatlan, rajtunk kívülállóra gondolunk, amikor Istent próbáljuk elképzelni. És NEM! Most megérthettük és megtapasztalhattuk, hogy Isten a szeretet által a leghatalmasabb, és a szeretet által a legédesebb. A szeretet a legfontosabb és valóban minden emberben benne rejtőzik, ha képesek vagyunk Swami tanításai szerint önmagunkat, jellemünket átformálni. És ez nem is olyan nehéz feladat, ha Ő eljött közénk és velünk van. Segít nekünk; személyes példájával mutat utat. Ezért kell az életünket és személyiségünket teljesen átformálni, hogy mi is az univerzum egyszerű és tiszta fiaivá és lányaivá válhassunk.

Köszönjük Swami, hogy oltalmazó szereteteddel átöleltél, hogy hitünkben és odaadásunkban megerősítettél minket, mely által isteni hangszerekként szolgálhatunk a világban.

OM SRI SAI RAM
Bodrogi Katalin

Az interjú alkalmával  Kovács  Bélának  Swami engedélyt adott rá, hogy fotózzon. Itt tennénk közzé minden képet amit készítettünk, továbbá néhány fotót korábbi materializációkról amit magyaroknak készített. Gyógyító vhibuti, isteni nektár (amritham) és egy óra.........