Sai Baba tanításai a gyakorlatban 4. rész - A munka területe: egy műhely lelkünk felfedésére

"Ideák, elvek, törvények, hagyományok, kódok, szokások, cselekvések - mindezt két támpont alapján kell megítélni, melyek a szándék és a következmény. Tiszta-e a szándék, a szeretetből született-e, az Igazságon alapul-e? Békét eredményez-e? Ha igen, a dharma bele van vésve abba a cselekedetbe, törvénybe, hagyományba vagy magatartásba." - Sri Sathya Sai Baba

Beküldte: Prema
Időpont: 2006.02.08. 00:36

A munka területe: egy műhely lelkünk felfedésére
Veena Sundararaman

"Te egy profi tanácsadó vagy. Az osztályodnak fizetnie kellene az ebédidődet is!" - mondta csodálkozva a nő a Személyzeti Osztályról. - "És nem szabadna, hogy a munkaidőt igazoló papírokat kérjék tőled. Az az ellátó személyzetnek és másoknak való!" Amit mondott, új volt nekem, és éreztem, hogy indulataim nőnek. Ebben a szervezetben majd egy évig szertartásosan próbáltam számot vetni minden órával, amit munkával töltöttem vagy anélkül. Ha bármikor kételyeim támadtak, általában a biztos oldalon hibáztam és kevesebb pénzt kértem. Swami szerint fontos, hogy becsületesen keressük meg mindennapi betevőnket, és nem akartam a karmával játszani. Ez a figyelem azért is volt fontos, mert otthon dolgoztam, és meg kellett teremtenem a hitelességemet a szervezetnél. És most ez a nő azt mondja, hogy az engem alkalmazó osztály minden nap egy órával kevesebbet fizetett a szokásosnál, sőt a főnökeim úgy tűnt, megkérdőjelezték hitelességemet azáltal, hogy igazoló papírokat kértek tőlem!

Szembe kellene velük szállnom? Minden eddigi ebédszünetemet csendben hozzá kellene adnom a következő papírhoz? Az egész ügyet egyszerűen el kellene felejtenem? A kísértés nagy volt, hogy követeljem - feltételezhetően a pénzemet. De a lelkiismeretem nem volt összhangban az első két lehetőséggel, és az egóm nem engedte volna, hogy a harmadikat megtegyem. Azt tettem, amit általában az ilyen helyzetekben teszek: az oltár elé ültem és Swamihoz imádkoztam.
Dr. John Hislop szerint, a Baba és én c. könyvében, ha olyan problémánk adódik, amivel kapcsolatban bizonytalanok vagy tanácstalanok vagyunk,

Baba azt mondja, csendesedjünk el egy időre, gondoljunk rá 10-15 percig a lehető legnagyobb intenzitással, és aztán tegyük fel neki a kérdésünket. Biztosít minket, hogy elménk hamarosan kitisztul, és tudni fogjuk, mit a leghelyesebb tennünk.

Swami azt is mondta:

"Mivel Isten ott van minden szívben, a belső hang a dharma által adott jel, amivel helyesel vagy ellenez egy cselekedetsort. Az általad követendő dharmát ez a hang jelzi."

Ez a látásmód és ez a módszer az, Swami könyveinek felütésével együtt, ami vezetett a lelki útkeresésben és a dharmikus megmérettetésekben. Az ebben az esetben kapott útmutatás az volt, hogy azt a pénzt, amit nem kérek vissza ettől a nemzetközi szervezettől, nőket és gyermekeket megsegítő programokhoz használják fel, és így sevát, szolgálatot végzek azáltal, hogy nem kérem vissza az ebédidőkért járó fizetést. A munkaidő-igazolás esetében csupán az egóm volt az érintett, és ha valóban becsületes vagyok a munkával töltött órák feljegyzésében, akkor semmi okom az aggodalomra. Világossá vált, hogy Swami ezáltal biztosította becsületességemet.

Arra jöttem rá, hogy a belső vezetés azt mutatja, hogy mi a megfelelő az egyén számára egy bizonyos időpontban. Ez lehet, nem az, amit hallani szeretnénk, de mivel kérdést tettünk fel, és tudva, hogy a válasz egy, az elménknél nagyobb forrásból fakad, követnünk kell azt. Lehet, hogy kemény ezek szerint az értékek szerint élni manapság, a mai korban, de eredményként a szabadságot választottuk célként. És a mély béke és örömérzés érdemessé teszi a fáradságot.
Emlékszem egy évekkel ezelőtti New York Városi Sai Központ-beli beszélgetésre, ahol a téma a munkahelyi etika volt. Néhány megosztott gondolat nagy hatással volt rám, mint például hogy nem helyes cselekedet az irodai fénymásolókat személyes használatra igénybe venni. Ennek hatására elkezdtem megpróbálni alkalmazni Swami értékeit a munkahelyen minden tevékenység végzésekor.

De a helyes cselekedet a helyes magatartásból, helyes gondolkodásból és helyes érzésekből származik. Egyszer korrektorként kaptam munkát egy nagy befektető cégnél. A megkövetelt tapasztalat nélkül kaptam meg a munkát, és így azt hittem, hogy ezért Swami kegye felelős, és kezdetben nagyon boldog voltam. Ez a boldogság hamar keserűvé vált, amikor a munkához túl magas végzettségűnek találtam magam. Amikor minden olyan saját kezdeményezésű próbálkozásom megbukott, amely arra irányult, hogy túllépjek pozíciómon, a depresszió kerülgetett, és komolyan gondolkodtam azon, hogy kilépek. Minden imám azt jelezte, hogy ne lépjek ki, hogy akkor leszek áthelyezve, amikor elérkezik a megfelelő idő. Folyamatosan azt kérdeztem magamtól, hogy miért akarja Swami, hogy egy olyan helyen dolgozzam, ahol alacsonyabbrendűnek érzem magam?

Közel két évig maradtam, mialatt az igencsak szükséges bevétel megszerzéséhez le kellett csitítanom a büszkeségemet, vágni kellett ambícióimon, és folytatnom kellett a becsületes munkavégzést, egész idő alatt tudva, hogy sokkal többre vagyok képes. Nem tudtam nem engedelmeskedni belső hangomnak.

Néhány hónappal azután, hogy azt a belső útmutatást kaptam, hogy Swami a saját időzítése szerint fog elmozdítani erről a helyről, a vállalkozás be lett olvasztva, és a dolgozók legtöbbje, így jómagam is, el lett bocsátva. Swami kegye biztosította, hogy pénzt fogok kapni végkielégítés formájában, miközben otthagytam a munkát, ahol nem voltam boldog! Emellett azóta is nagy haszonnal vannak számomra azok a készségek, amelyeket ebben a munkában tanultam meg, mint a részletekre való figyelem és pontosság, vagy a kitartás és türelem. Swami azon tanításának értékét is megtanultam, hogy a szabadság abban rejlik, hogy az ember szereti, amit csinál, mintsem abban, hogy azt csinálja, amit szeret. Továbbá kitűnik a tanításaiból, és abból, amit személyeknek mondott az interjúk során, hogy a munka fajtája nem olyan fontos, mint az, hogy az ember hogyan, mennyi szeretettel végzi azt el.

Számomra a munka területe egy csatamező volt. Swami azt mondja:

"Mindegyikőtök szíve egy Dharmakshetra, ahol a Jó és a Gonosz erői harcolnak."

Megtanultam intenzíven imádkozni útmutatásáért és az erőért, hogy gondosan hallgassam azt végig, kövessem és bízzak meg az Ő akaratában. Miközben harcolunk a gyakran rejtett negatív tendenciáinkkal, nehéz, de fontos emlékezni arra, hogy nem vagyunk rosszak, és minden dilemma, amivel szembenézünk, és amelyen átküzdjük magunkat, levesz egy réteget személyiségünkből, hogy többet felfedjen abból a csodálatos, szerető, tiszta, isteni lényből, akik vagyunk. Az emberek, akiket használ, illuzórikusak, a felmerülő témák színleltek. Mindez az Ő megjelenő akarata. Ez a gondolkodásmód sok nyugtalanító helyzeten átsegített. A hatására elkerülöm azt, hogy hibáztassak másokat a cselekedeteikért, és úgy látom őket, mint Swami eszközeit, hogy tanítsanak nekem valamit. És az Úr állandó vezetésével ez egy izgalmas kaland.

Több mint három éven át dolgoztam egy nemzetközi non - profit szervezetnek, ami forrongó érzelmek és színházi jelentek gyűjtőhelye volt. Még a kívülállók is megjegyezték, hogy mennyi bonyolult személyiség és helyzet gyűlt össze egyetlen helyen. Ismét megakadályozott ennek a stresszes környezetnek az elhagyásában az az intuícióm, hogy ez a lépés semmit sem oldana meg: a tapasztalatok addig ismétlődnének, amíg meg nem tanulom, amit meg kell. Majdnem percről percre arra voltam kényszerülve, hogy mélyen gondolkodjam el arról, hogy mi volt a helyes számomra abban a pillanatban, és arra, hogy legyek elég bátor ahhoz, hogy megtegyem a megfelelő lépést a békére, az elkülönültségre alapozva és Swami azon tanítására, hogy valójában mind egyek vagyunk. Ez nagyon nehéz volt.

A próbák ezen időszaka alatt láttam, hogy mások kapnak meg olyan tervezeteket, amiket én akartam megcsinálni. A kollégáim olyan feladatokat kaptak, amiket a saját hatáskörömbe tartozónak véltem. Kezdtem rájönni, hogy alaposan felül kell vizsgálnom motivációmat, és biztosnak kell lennem tisztaságukban, mielőtt egy feladatot elvállalnék, mivel mindenféle vágy rejtőzhet a tudatban, és jószándékként pózolhatnak.

Egyszer még a szakmai címemet is elvették. Miután megkaptam a magas kinevezést, felütöttem Swami egy könyvét és a címek ürességéről és haszontalanságáról szóló szavai ötlöttek szembe. Arra figyelmezette a spirituális útkeresőket, hogy ne ragaszkodjanak hozzájuk. Nagyon örülök annak, hogy ezt a figyelmeztetést komolyan vettem. Nem sokkal ezután egy új szervezeti felosztást alkottak, amelyben csak az én címemet törölték el!

"Nem azért állítalak próbák elé, mert meg akarlak büntetni vagy mert élvezem, ha bajba keverhetlek, hanem hogy megadjam neked a próba kiállásának örömét" - nyugtat meg Swami.

Gyakran éreztem, hogy elbuktam. Minden egyes sikeres lépés után jó néhányat visszaestem. Gyakran lettem lehangolt és éreztem úgy, nem vagyok méltó arra, hogy hívőnek nevezzenek. De a végtelen könyörületéből és isteni értelméből fakadóan Swami mindig utamba küld egy-egy idézetet, gondolatot vagy egy tapasztalatot, hogy megmentsen a kétségbeeséstől és hogy az Önvalóhoz tartó út folytatására bátorítson.

Néha az önvizsgálat azt fedi fel, hogy egy feladattal kapcsolatos kitartásunk van próbára téve; máskor elkülönültségünk és elégedettségünk szintje van vizsgálat alatt. Egy munka során jó egy évig dolgoztam egy tervezeten. Ez alatt az idő alatt a felsőbb ügyvitel nem sok figyelmet fordított rá. Amikor végre kész lett a befektető irodáknak való átadásra, az idősebb alkalmazottak alaposabban megnézték, és hirtelen egy magas szintű, bemutatásra szánt tervezet lett belőle. Ekkor a CEO és csapata úgy döntött, hogy másoknak kell ezt átvennie. Teljesen összeroskadtam, miután annyi időt és energiát áldoztam rá. Az érzelmi énem át akarta adni magát a feljebbvalóimmal szembeni haragnak és sérelemnek, mivel elvették tőlem a lehetőséget, hogy a tervet a sikeres megvalósulásig kísérjem végig. De a felsőbb énem felismerte, hogy semmi sem történik Swami akaratán kívül. Így ahelyett, hogy időmet és energiámat pazaroltam volna a sértettség és harag érzésével, úgy döntöttem, megkérdezem a belső "főnökömet". Swami belül a tervezet mérlegelés nélküli feladására vezetett rá azáltal, hogy megértette velem, így jobb volt nekem is és a tervezetnek is.

Gyakran gondolkozom azon, hogy valóban a belső hangomat hallom-e, vagy csak az elmém játszik velem. A saját tapasztalatom az, hogy ha a hitemnek megfelelően cselekszem, az idő megmutatja, hogy jól voltam-e hangolva vagy sem. Mindkét esetben tanulok, és ez az, ami fontos. A fenti helyzetben az idő azt mutatta meg, hogy a rossz egészségi állapotom miatt a tervezet túlzottan megviselt volna, és hogy más jobban tudott embereket adakozásra bírni, mint én. Swami ismeri a jövőt, míg mi nem. Ha megpróbáljuk követni tanításait, és teljes hitünket belé helyezzük, hogy vezessen és védjen minket, nagyon könnyűvé válik, hogy elengedjük ragaszkodásainkat.

Az egónk megakadályozza, hogy felismerjük a bennünk rejlő istenséget. Megtanultam, hogy amikor útkereszteződéshez érünk, ahol döntenünk kell isteni tudatunk és egónk között, határozott döntést kell hoznunk, hogy feláldozzuk egónkat és megjelenítsük az istenit. Swami azt mondja:

"Minden egyes önzetlen cselekedet, amely előkészíti a lélek összeolvadását az egyetemes lélekkel, amely kiszélesíti a látásmódot a mindenütt jelen lévő Brahman felé, dharmikus cselekedet."

Ez nem könnyű, de Swami kegyelmével és a saját erőfeszítésünkkel idővel biztosan ösztönös viselkedésünkké válik.

Egy érdekes tapasztalatom az idő helyes használatához kötődik. Az egyik évben, amikor súlyosan megbetegedtem, a legnagyobb aggodalmaim egyike az volt, hogyan fogok teljesíteni egy negyven órás hetet, amikor egy héten 15-18 órát kellett kórházakban és környékükön töltenem, és energiatartalékaim is korlátozottak voltak. A teljes munkaidős pozícióra volt szükségem ahhoz, hogy egészségügyi kedvezményeket kaphassak. Erősen imádkoztam Swamihoz. Legnagyobb meglepetésemre azt a belső utasítást kaptam, hogy a legmegfelelőbb cselekedet számomra a következő volt: ahelyett, hogy bementem volna az irodába, három napot a héten otthon kellett töltenem, Istenre kellett összpontosítanom, és a képességeimnek legmegfelelőbben dolgoznom. Az eredményektől való legnagyobb függetlenséggel kellett bírnom, és nem szabadott aggódnom a munkával töltött órák száma miatt. "Ki egyezne bele egy ilyen megoldásba?" - kérdeztem csodálkozva. Tényleg meglepődtem, amikor az iroda, mintha egyetértésben lenne ezzel a megoldással, arra ösztökélt, hogy annyit dolgozzak otthon, amennyi csak szükséges volt.
Közel hat hónap után az osztály összeszámolta a napokat és órákat, amiket kivettem. Miközben egyértelműen túlfutottam a betegszabadság keretén, a feljegyzéseik félrevezetően azt mutatták, hogy még voltak szabad napjaim! A saját főnököm is azt gondolta, hogy a számításaik bizarrak voltak. De tudtam, hogy ez még egy Sai leela volt. Ha ez azt a benyomást adná, hogy Swami arra bátorít minket, vegyük könnyen a dolgokat, és még fizessenek is meg ezért, nos ezt az illúziót eltörli az, ami ezután történt velem. Amint az egészségem kezdett helyreállni, az irodai nyomás arra sarkallt, hogy vagy dolgozzak többet, vagy vonassak le a fizetésemből. Miután hozzászoktam a rugalmas munkaidőhöz mint egy megszokott beosztáshoz, elkezdtem belül ésszerűsíteni, miért is kellene ennek a beosztásnak folytatódnia. Swami azt mondja:

"Minden világi cselekedetnél ügyelned kell arra, hogy ne sérts tulajdont vagy a jó természet törvényét, nem szabad hamisan játszanod a belső hang sugallatai ellen, mindig felkészülve kell lenned arra, hogy figyelembe vedd a lelkiismeret megfelelő parancsait, mindig figyelned kell lépéseidre, hogy vajon nem vagy-e valaki más útjában, mindig ébernek kell lenned, hogy felfedezd a mindig változó sokszínűség mögötti Igazságot. Ez az ember teljes kötelessége, a dharma."

Amikor Swamihoz imádkoztam útmutatásáért, tisztán láttam, hogy amint elmém és testem egészségesebbnek kezdte érezni magát, megváltozott számomra a helyes cselekedet. Korábban helyes volt, ha pihentem és meditáltam. Most az volt szükséges, hogy ezt az időt kemény munkára fordítsam. Azáltal, hogy arra lettem kényszerítve, hogy dolgozzam többet, vagy adjam fel a pénzhez való ragaszkodásomat és vonassak le a fizetésemből, Swami világosan a negatív karma építésétől védett meg. Amint elfogadtam ezt a karmáról és dharmáról szóló isteni tanítást, senki sem zavart többet. A helyzetet a szervezet oldotta meg azáltal, hogy felajánlott egy négyórás munkaidőt, az ennek megfelelő fizetéscsökkenéssel, de még mindig kaphattam egészségügyi és egyéb támogatást. Minden lecke esetében, amelynek ki vagyok téve, amikor hiszek abban, hogy Swami a legjobb érdekeimet viseli szívén, és szeretettel figyel engem, azt találom, hogy a legjobb megoldásokat szolgáltatja!

Ebben a munkahelyről szóló eszmefuttatásban közvetetten jelen van, hogy munkánknak sevának kell lennie. Minden tevékenység alapja a szolgálatnak megfelelő hozzáállás kell, hogy legyen, és át kell itatnia minden cselekedetünket, különösen a munkában, ahol napjainkból olyan sok órát töltünk el. Swami azt mondja:

A szolgálatot szeretettel itatva át, a munka istentiszteletté alakítható. Amikor a munkát Istennek ajánlják fel, az pujává (istentiszteletté) szentesül. Ez megszabadítja az egótól. Megszabadul a siker földi vágyától és a hibázástól való földi félelemtől. Amint a munkát a tőled telhető legjobban végzed el, érzed, hogy a puja beteljesült. Ezután az az Ő dolga, aki elfogadta a puját, hogy kimérje rád a szerinte legjobbat. Ez a hozzáállás teszi a munkát ragaszkodás nélkülivé.

Azt találtam, hogy ezeknek az isteni tanításoknak gyakorlatba való átültetése a legnagyobb megmérettetés, és mégis ez hozza a legnagyobb örömöt. Az önzetlen szolgálatként folytatott munkavégzés az egyetlen út, hogy egyszer lebontsuk a konfliktusokat magunkon belül, illetve magunk és mások között, hogy megszabaduljunk a dicsérettől való függéstől és az eredmények miatti aggodalomtól, és hogy szeretetet és harmóniát keltsünk. Ekkor végül a munkánk valódi istentiszteletté válik.