Pszichológusok által végzett kutatásokról spirituális témákban a gyermekek körében - Megtörtént eset

A kutatásokra támaszkodva a gyermekek be tudnak számolni olyan emlékekről, amelyek mintha korábbi életükről szólnának, számukra tökéletesen ismeretlen helyekről. Olyan szavakkal, amelyek messze meghaladják szokásos szókincsük kereteit...

Beküldte: Prema
Időpont: 2008.08.08. 11:47

[kep=1">A kutatásokra támaszkodva a gyermekek be tudnak számolni olyan emlékekről, amelyek mintha korábbi életükről szólnának, számukra tökéletesen ismeretlen helyekről. Olyan szavakkal, amelyek messze meghaladják szokásos szókincsük kereteit. Olyan jelenleg is létező városokat, helyeket írnak le felnőtteket megszégyenítő módon, ahol még soha nem jártak. A gyerekek a tudósok és a pszichológusok vizsgálatai során elmondják, hogy az általuk precíz részletességgel leírt helyeken már laktak régebben. Minden esetre napjainkban már könnyebben megértjük az ilyen fajta hiteles, kivizsgált történeteket. Köszönhető ez többek között J.B.Rhine amerikai pszichológusnak és nemzetközi pszichológus munkatársainak. Megalapozva a Tudományos Parapszichológiát, szélsőségmentesen kapja kézhez az átlag ember a még érthetetlen, de kézzel fogható emberi képességek tárházát, beleértve a gyerekekét is. Gyakran találkozunk azonban nehezebben megmagyarázható esetekkel, amelyek mélyén sokkal több rejlik annál, amit a szem fel tud fedezni. Talán ez a következő megtörtént eset is azok közé tartozik. Egy oxfordi hölgy egy régi házba költözött férjével és három éves fiával. Ebben a házban mindig hideg volt. Először azt hittük, baj van a központi fűtéssel. Ellenőriztettük, de meggyőzőn állították a szakemberek, hogy rendben van minden. Viszont hiába voltak forrók a radiátorok, a szobák érthetetlen módon még is hidegek maradtak. Aztán elkezdődtek a zajok, mindenféle zuhanások, puffanások, de soha nem tudtam rájönni az eredetükre. Ekkor csak én voltam otthon a lakásban egyedül. Észrevettem, hogy a zajok a ház bizonyos részeire korlátozódtak, a lépcsőre, a lépcsőfordulóra és a fiam hálószobájára. Néha vonszolás zaját hallottam, mintha valamit végighúztak volna. Egy nap fentről tisztán hallottam, hogy egy gyerek azt kiáltja: Anyu! Természetesen arra gondoltam, hogy a fiam szólt, róla viszont tudtam, hogy kint játszik a kertben. Láttam is onnan ahol álltam. Miközben őt néztem megint csak azt hallottam, hogy anyu, mégpedig határozottan odafentről. Amilyen gyorsan csak tudtam fölrohantam, de nem találtam senkit. Azon kezdtem tanakodni: vajon nem csupán az idegeim játszadoznak-e velem? Néhány éjszakával később, pontosan hajnal fél háromkor felébresztett egy hang és azt mondta: Anyu! Természetesen felkeltem az ágyamból, hogy ellenőrizzem a fiamat. Nagy meglepetésemre úgy találtam rá, hogy ült az ágyban. Teljesen éber volt, az összes játékát magaköré gyűjtötte. Megkérdeztem tőle: - Mit csinálsz a játékaiddal ilyenkor? Sugárzó nevetéssel nézett fel rám: - Johnnyval játszottam. - felelte, majd betakartam. Nem is gondoltam az esetre egészen addig, míg néhány nappal később el nem látogattam a legközelebbi szomszédomhoz. Nem ismertem még jól, hiszen nem rég költöztünk a környékre. Fényképalbum feküdt a szomszédasszony asztalán. Észrevette, hogy az albumra néztem, ezért felajánlotta, hogy lapozzam át. Illendőségből belelapoztam az albumba. Az egyik fénykép igen furcsának tűnt nekem. Egy gyerek volt rajta babakocsiban, de túl nagynak látszott a gyermek a babakocsihoz képest. Ahogy néztem a fotót oda jött a háziasszony. Elmosolyodott és így szólt: - Gondolom hallott már róla. Megráztam a fejem, erre így folytatta: - Azért rakták babakocsiba, mert nagyon könnyen elfáradt. Tudja rákos volt szegény. Megkérdeztem, hogy ki ez a kisfiú. Ó ez a kis Johnny, aki valamikor a maguk házában élt, ott is halt meg ötéves korában - válaszolta. Megdermesztettek ezek a szavak és hirtelen minden megvilágosodott. Később játékos formában odacsúsztattam kisfiamnak a Johnny fényképét, aki csak mosolyogva annyit mondott: ez az én jóbarátom, vele szoktam játszani. Kedves olvasó, ne menjünk bele messzemenő következtetésekbe, de azért elgondolkodtató ez a történet szülőknek és szakembereknek egyaránt.